„Én csak egy átlagos ninja akartam lenni…”

Shikamaru álmai

 

Csodaszép idő volt. A lágy szellő végigsimogatta a Konoha utcáin lézengőket, a nap pedig, átszökött a hatalmas fák levelei között és sugarával beragyogott egy takaros kis téglaház virágokkal és repkénnyel keretezett ablakán. A házban nagy volt a lárma, üvegcsörömpölést, kiáltások váltottak fel, majd ismét csörömpölést lehetett hallani. Most valaki kikiáltott a ház előtt békésen szunyókáló alaknak.

A férfi, aki a ház lépcsőjén hortyogott, felhők felé forduló arccal, nagyjából harminc éves lehetett. Mindkét fülében fülbevalót hordott, és haját copfba fogta fel. Zöld mellényt és fekete rövidnadrágot viselt, melybe most kezeit rejtette.

- Shikamaru gyere már be! Mit csinálsz már megint a lépcsőn?- kiabált egy felháborodott női hang. – A fiad nem akar enni, Kita meg a harmadik porceláncsészét töri éppen össze. Jaj neee, Kita ne csináld! Azt anyukád hozta még Sunagakuréből! Shikamaru kapard fel magad az aszfaltról, vagy nem tudom mit csinálok! -erre már megmozdult a férfi és lassan tenyerébe hajtotta homlokát.

- Mit kell még elviselnem e mellett a nő mellett? Ki gondolta volna, hogy a gyereknevelés ennyi problémával jár? – miután befejezte eszmefuttatását, nagy nehezen felemelkedett. Tagjait megnyújtóztatta, elégedetten hümmögött egyet, megfordult, elfordította a kilincset és komótosan belépett a házba.

Bent a lehető legnagyobb káosz fogadta.

Kita félig bent támaszkodott a tálalószekrény legmagasabb polcán, lábát a szekrény egyik oldalának vetve. Egyik kezében egy csodaszép, zöld mázzal bevont porceláncsészét tartott, melyet műértő gonddal rágcsált nagy elégedetten, másik kezében pedig a tálaló leszakított fogantyúját szorongatta. Shikamaru a villám sebességével odaugrott Kita mellé, mert ha ezt nem teszi meg, kislánya minden bizonnyal a földön landolt volna. Shikamaru megkönnyebbülten sóhajtott és az ártatlan szemekkel pislogó, kissé megilletődött Kitára nézett.

-         Kita, hányszor mondtam neked, hogy ne mássz bele a tálalóba! Egyszerűen nem értem mi a fenét eszel azokon a csészéken? Anyád meg tudod, hogy ezek miatt vágja ki a legnagyobb hisztit. Felőlem eszegethetted volna azokat a fehér bögréket, ott a zöldek mellett, de kislányom, mondd meg, miért éppen a porcelánokat kell birizgálnod?- ahogy apja cseppet sem felemelt szavú monológját hallgatta a kislány barna szemei lassan megteltek könnyel, majd egy hirtelen szájmozdulattal elkezdte maratoni síró bemutatóját, ami, mint Shikamaru kiszámította, legjobb esetben is délutánig elhúzódhatott.

-         Kita…Kita ne! Ne sírj már! Apu csak viccelt. De ne… ne Kita ne kezd megint! Egyáltalán mit érsz el vele?- de ezzel a kérdéssel Shikamaru csak azt érte el, hogy a kislány még jobban rázkódott a zokogástól apja ölében, aki közben letette őt a kanapéra, és öt éves kislánya elé térdelt.

Shikamaru kétségbeesett és felesége felé fordult, aki még mindig azzal ügyködött, hogy egy cumisüveget tuszkoljon fia makacsul összezárt ajkai közé.

-         Hé Temari, nem cserélünk? Sose tudok mit kezdeni Kitával, amikor rákezdi. Viszont lehet, hogy Kaitót még meg tudom etetni. Ha arra nem vagyok képtelen.- motyogta el fáradtan Shikamaru, s miközben a konyha felé igyekezett, ahol Temari zokszó nélkül adta át neki a kis barna hajú Kaitót, hálás csókot lehelt szerelme ajkára.

-         Nem is tudom, mi lenne velem nélküled- suttogta halkan.

Temari ironikusan felnevetett.

-         Akkor valószínűleg nem lenne két megátalkodottan rossz gyereked.- Shikamaru csak mosolygott a megjegyzésen és fia felé fordult. Az ugyan még csak két éves volt, de sötétkék szemei élénken csillogtak.

-         Temari!

-         Hm?

-         Szerintem Kaito olyan lesz, mint én!

-         Olyan lusta?

-         Mi? Nem. Úgy értem, olyan élénkek a szemei. Szerintem ötévesen megtanítom Go-zni. Biztos jobb ellenfél lesz, mint Asuma-sensei.- erre a mondatra szemei elkomorultak és szomorúan fiára nézett.

-         Még ő is láthatta volna.- mélázott, majd nem is figyelve rá, mit csinál, belenyomta fia szájába a cumisüveget, aki nem számítva a hirtelen mozdulatra bekapta azt.

-         Ez elintézve!- vigyorodott el Shikamaru és Kaitót lerakta a legközelebbi etetőszékre.

-         Temari boldogulsz egy ideig nélkülem?

-         Miért, merre mész?

-         Csak beugrom Narutóhoz. Állítólag van számomra egy megbízása.

-         Rendben, de siess haza. Nem hiszem, hogy lefekvés előtt Kita ne próbálna még legalább kétszer visszamászni a tálalóba.

Shikamaru ismét elvigyorodott, elvette Kaitótól az üres cumisüveget, megpuszilta Kitát, összeborzolta amúgy is kócos mézarany fürtjeit és elbúcsúzott Temaritól.

Már javában az utcán sétált, amikor ismét eszébe jutott Asuma. Pontosabban, mikor először mentette meg az életét. A chuunin vizsgán.

„Én csak egy átlagos ninja akartam lenni, átlagos fizetéssel… Egy olyan nőt akartam elvenni, aki se nem csúnya, se nem gyönyörű és két gyerekem lett volna. Az első lány lenne, a második meg fiú. Nyugdíjba vonultam volna, amint a lányom férjhez ment, a fiam pedig szerzett egy állást. Aztán öreg napjaimban már csak shogi-t és go-t játszottam volna, a világ zajától távol. Végelgyengülésben akartam eltávozni az élők sorából, még mielőtt a feleségem meghalna. Ilyen életről álmodtam.”

Igen. Ilyen életről. És itt vagyok. Van egy csodaszép, valóban gyönyörű feleségem, akiről nem is álmodtam, egy ugyanolyan szépségű lányom, Kita, aki ötévesen is elég agyafúrt ahhoz, hogy árnyéktechnikával feljusson a tetőnkre. És ott van még Kaito, aki remélhetőleg hasonlítani fog rám, ha már az anyja szemét örökölte. Úgy tűnik minden rendben. Csak Naruto túl problémás, mióta még szebbé akarja tenni a falut. Minek kell engem nyaggatnia? Valami mindig bajos lesz az életben…

Észre sem véve lábai merre viszik, alaposan elhagyta Naruto székhelyét, és közönnyel vette tudomásul, hogy azt a taktikáját kellett volna követnie, amit mindig is. Ahelyett, hogy gondolkozás közben sétálna, le kellett volna dőlnie egy réten felhőket nézegetni. Az egyszerűbb. Aztán visszasétált és egy idő után ismét gondolataiba merült.

Kezét gépiesen felemelte és kopogott.

-         Szabad!- szólt egy vidám hang az ajtó mögül.

Shikamaru belépett az ajtón és unottan nézett szét a fiú irodájában.

-         Most őszintén, nem unod magad, hogy állandóan itt porosodsz?

-         Miért te talán jobb vagy?- vigyorodott el a szőke ninja, aki egy hatalmas asztal mögött terpeszkedett.- Nehogy azt hidd, nem tudom, hogy ma is a házad előtt bambultad a felhőket?

-         Ez nem bambulás Naruto! Én gondolkoztam. Mellesleg a felhők jobbak, mint aktakukackodni…

-         Ezt hagyd abba, mert rádsózok egy D rangú küldetést, és hajkurászhatod Konohamaruval a macskákat!

-         Rendben, rendben te nyertél. Mellesleg mi volt olyan fontos, hogy a szabadságomon behívtál?

-         Szóval önkényesen szabadságot adtál magadnak?

Shikamaru vállat vont.

-         Mivel te túl elfoglalt voltál, gondoltam intézkedem magamnak. Persze ha nem gond.- vigyorodott el már Shikamaru is.

-         Már így utólag úgy is teljesen mindegy. De térjünk a tárgyra: S rangú küldetés. Te leszel a vezető, és melléd szerveztük még Nejit, akit hazahívtunk és Inot is.

-         Jaj ne már Naruto! Kellek én ehhez?

-         Naná! Te vagy a csapat lelkesítője. Menj csak el szurkolni Sunagakurébe.-bólogatott nagy komolyan Naruto.

-         Oké. Mikor indulunk?

-         Most.

-         MI?

-         Na jó csak vicceltem. Bevetted!- dőlt hátra székén a mókamester és csak úgy szakadt belőle a nevetés.

-         Nem is lesz semmiféle küldetés, csak azért hívtalak, hogy szóljak, holnap jön valami ügyben tárgyalni Gaara, ha gondolod szólhatsz Temarinak, ha találkozni akar vele. De jó poén volt nem?

-         Remek.- esett le az álla Shikamarunak és magában megjegyezte: „Ez gyerekkorunk óta nem változott semmit. Mindig ilyen idióta marad?”

Már indult is ki a szobából, mikor még valami eszébejutott.

-         Hé Naruto, nincs kedved lejátszani velem egy go meccset?

-         Jé tényleg! De rég go-ztam. De nem lehet. Most sajnos nem. Igazad volt, túl sok a papírmunka.

-         Oké. Akkor majd legközelebb. Viszlát poéngyáros!

Unottan ballagott hazafelé. Süt a nap, simogat a szellő, és Naruto bent döglik egy szobában. Fel nem foghatom. „Vajon jót tett neki, hogy Hokage lett?”

 

 

Oldal: ShikaTema-Én csak egy átlagos ninja akartam lenni...
Mindenamianime-Naruto - © 2008 - 2024 - mindenamianime-naruto.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat