„Lehet hogy én csak egy közönséges lány vagyok, egy senki, egy kis piszok a világon, de hogy a saját csapattársam miért vesz ennyire semmibe azt nem értem. Csak azért hajtok ennyire, hogy Ő észre vegyen, hogy elismerjen, akár egy pillantást vegyen rám. Mindig, de Ő még csak rám se néz.Egyeltalán nem vagyok Nejibe szerelmes, nem, csak szeretném, hogy a legmélyebb tiszteletemben részesült személy legalább tudjon a létezésemről. Annyira szeretném, hogy legalább rám nézzen…” Így tépelődött magában TenTen, miközben haza felé ment egy sikeres küldetésről, legalábbis megbízatás szempontjából sikeres, TenTen minden küldetésen reméli, hogy legalább egy apró elismerő szót ejt felé Neji, de ez most is elmaradt. Pedig kis híján meghalt, minden küldetésen vásárra viszi bőrét, csak hogy Neji észre vegye, nem szamított rá, hogy még csak meg se akarja menteni. Szomorú volt, és azt kívánta, hogy bár ne a Hyuuga-fiú csapattársa legyen, akkor talán könnyebb lenne elviselni azt az űrt, kisebbség érzést, amit a fiú kelt benne. Szörnyen elszenvedte már az éveket, és most döntött úgy, hogy nem csinálja ezt, kilép a csapatból. Már kész volt elviselni azt a megvetést  amit majd Lee, Gai sensei, de legfőkébb Neji szemében fog látni. Most már nem érdekelte, nem akart tovább szenvedni. Így feküdt le aludni, ezzel a gondolattal. Másnap nem ment edzésre, otthon takarítgatott, főzött, mosott. Délután kopogtattak be. TenTen ajtót nyitott. Lee ált ott.
- TenTen! Már azt hittük megbetegedtél, miért nem jöttél? – ugrott TenTen nyakába.
- Nem értem rá. – mondta unottan.
- De… de hát mi fontosabb dolgod lehet az edzésnél? – döbbent le Lee.
- Nem érdekel. Kiszállok, kilépek a csapatból! – mondta TenTen és bement a konyhába, elkészült az ebéd, a félholt Lee ledöbbenve, nagy nehezen követte.
- De TenTen… Miért? – kérdezte.
- Meguntam. Nem érdekel többé a ninja élet. – hazudott TenTen.
- Értem… Gai sensei és Neji csalódni fognak. – és lesújtva kikullogott. TenTen arra számított, hogy Lee sírva könyörög majd neki, hogy ne hagyja ott őket, meglepetten könnyen ment, nem is bánta. Mikor hallotta, hogy szomorúan bevágódott az ajtó, ami mintha fájdalmasan felnyögött volna a dráma láttán, szeméből apró gyémántcseppek törtek elő. Szívből sajnálta, hogy ezt tette, de nem akart többet ilyen keserű életet. Szerette ezt a kis csapatot, az idegesítő szemöldökbajnok Lee-t is, a mindig mindennel felvágó Gai senseit, de legfőképpen a csendes, komoly hallgatag Nejit. Most árulta el önmagát, az álmait, a szívét, s csendesen sírdogált a konyha hideg kövére borluva, ki tudja meddig, ott is aludt el. Talán már reggel volt, vagy sötét éjszaka, mikor gyengéd kezek végig simították arcát, majd hallk, lágyan csengő hangon megszólalt valaki.
- Ha itt alszol még megfázol! – majd a kezek gyengéden alá nyúltak és felemelték, aztán a lány érezte, hogy puhára teszik le, nyilván az ágyára, a gondos kéz betakargatta, mint alvó kis gyereket, egy csókot nyomott a homlokára és eltűnt. TenTen óvatosan kinyitotta a szemét. De a valaki már nem volt ott. Az a hang ismerős volt neki, de még soha nem szólt ilyen kedvesen, lágyan, így le is tett arról, hogy korai látogatója Neji volt. Talán megint csak képzelődött és saját lábán sétált az ágyába. „Igen, csak is ez lehet az ésszerű magyarázat.”  Majd látta, hogy még sötét van és visszaaludt, ezúttal saját ágyában. Ajtó kopogtatásra ébredt. Tudta, hogy kik a vendégei, hallkan odasétált az ajtóhoz és hallgatózott, hallotta ahogy Lee suttog kétségbeesetten.
- Mi van ha tényleg komolyan gondolja?!
- Akkor nincs mit tennünk, nem erőszakolhatjuk rá azt amihez nincs kedvére. – suttogta Gai sensei, tőle szokatlan komolysággal.
- Cöh, tök idő pocsékolás, ha nem akarja, hát nem akarja. – ez nyilván Neji volt. TenTennek nagyon fájtak a szavai, hogy még csak annyira se volt neki fontos mint csapattárs. Nem nyitott ajtót, úgy tett mintha nem lenne itthon senki. Hallkan lekuporodott az ajtó elé, amin egyre csak dörömböltek, és csendben sírt. Kis idő múlva Lee kétségbe esett kiáltozását hallotta.
- TenTen kérlek nyisd ki! Gyere vissza a csapatba! – és egy nagy csapást hallott az ajtón. Nem tudják betörni, mert TenTen lezárta egy jutsuval. Egy fél óra dörömbölés után mentek csak el. A még mindig könnyes szemű TenTen kinézett az ablakon és látta eltűnni egy háztömb mögött a három alakot. Rettentő ürességet érzett, hogy így ott hagyta a csapatot. Végül döntött, itt hagyja a falut, hogy megszabaduljon az emlékektől és új életet kezdjen. Este indult el, kis csomaggal, hatalmas szalma kalapban, szerény paraszt ruhában. Szerette volna minnél gyorsabban elhagyni ezt a helyet, hogy boldog életet élhessen. A kapuban volt mikor hirtelen szörnyű érzése támadt, nem akarta itt hagyni a szeretteit, és szörnyű bűntudatot érzett amiért csak így búcsó nélkül elmegy. Megállt, megfordult, és tudta merre menjen, egyből a Hyuuga birtok felé vette az irányt. Azt is tudta Neji hol van, hisz ismeri csapattársát. A nyitott ablakon hangtalanul beszökkent és csak nézte az alvó fiút. Meg akarta érinteni, úgy érezte kell neki. Óvatosan a szuszogó fiú vette az irány, s lágyan egy csókot nyomott a homlokára. Betakargatta, majd könnyek közt elindult útjára. Már a kapuban volt mikor megállt, megfordult, egy utolsó pillantást vetett a falura majd hallkan megszólalt.
- Ég veletek. – azzal elindult, többé hátra nem nézve, maga sem tudta merre tart. Úgy érezte minnél messzebb akar innen menni.
 Már két napja gyalogolt, a kis úti csomagja rohamosan fogyott, mikor egy kis fogadóban szállt meg. A tágas szoba, amit kapott, legalább három emberre lett tervezve. Ekkor ebben a két napban először, régi csapattársai jutottak eszébe. Gyémántcseppek hullottak szeméből, Nejire gondolt, a szuszogó, alvó Nejire. Szerette volna látni, megérinteni. Rájött ő is, sokkal többet érez a fiú iránt mint mély tisztelet, többet mint rajongás, többet mint szerelem, Neji szinte az élete részévé vált még így is, hogy alig beszéltek. TenTen szívébe belenyilalt, hogy így ott hagyta a számára legfontosabb embereket. Még mindig könnyezett mikor kopogtattak az ajtón. Az ajtó mögött egy inas állt.
- Elnézést, egy levelet küldtek magának. – hajolt meg mélyen az ember és TenTen kezébe nyomott egy papír darabot. TenTen vörösre sírt szemével alig látott így félre tette a kis papírt és lefeküdt aludni. Másnap felfrissített úti csomaggal indult útnak, a kis papírt reggel szórakozottan tette bele a csomagba. Úgy vélte egy üres fecni ami még jól jöhet. Dél lehetett mikor úgy döntött, hogy pihen egy kicsit. Nagy távolságot tett meg a fogadó óta. Leült egy fa árnyékába és szórakozottan elkezdett dúdolni egy dalt. Észre sem vette, hogy két alak mögötte van, annyira gondolataiba merült. Aztán arra lett figyelmes, hogy egy kunai repül felé. Sikeresen kitért előle. A fa mögül két vízrejteki ninja lépett elő. TenTennek már csak ez hiányzott. Nem képzetlen, genin ninjáknak tűntek. Szemükből a tapasztalat rikított. TenTen el volt gyengülve, nem igazán tudott rendesen harcolni. Még észbe sem kapott, már jött is az első támadás, mint egy nagy féreg, úgy kúszott felé a víz. Óvatlanul kitért előle, hátulról már egy másik „vizféreg” támadta meg, aminek sikerült is elkapnia a derekát. Fél méterre a földtől lebegett.
- Végezz vele! – mondta az egyik ninja. A másik, aki végezte a víz jutsut, készült a végzetes szorítására.  Ekkor váratlan dolog történt. Egy kéz vágta el a vizet, mielőtt még összeroppanthatta volna a lány testét. A kézhez viszont ratozott egy egész test is ami most egy rúgással haza küldte a „vízféreg” küldőt. Most a másik küldött egy csúszómászó vízkígyót, de a juken ezt is pontosan szétvágta, és a küldője már repült is társa után. Neji odalépett  a földön heverő, sokkolt lányhoz.
- Csalódtam, azt hittem erősebb vagy! – mondta megvetően, majd felsegítette a lányt és indult is Avarrejtek felé. A lány csak ledöbbenve bámult.
- Köszönöm! – hajolt meg mélyen majd a másik irány felé ment. Csak egy suhogást hallott. Neji már előtte is volt.
- Miért? – kérdezte, most teljesen máshogy, mint ahogy az előbb beszélt hozzá, kedvesebb volt, és némi szomorúság áradt belőle.
- Köszönöm, hogy megmentettél! Viszlát! – válaszolt, nem egészen a kérdésre a lány, majd villám sebességgel elhúzott Neji mellett. Csak futott és futott. A könnyeitől alig látott valamit. Beért egy sötét erdőbe ott megállt. Nem követte őt senki. Nem tagadta meg, hogy arra vágyott, hogy a fiú kövesse őt, és akár erővel is, de haza vigye. Ez nem volt így. Fülelt még egy darabig, de nem hallott semmit. Akkor megint előtörtek belőle a könnyek. Leült egy kőre, elővette a kis csomagját, kibontotta és akkor meglátta a kis sárga  papír lapot. Maga sem tudta miért,de úgy érezte, hogy a kezébe kell vennie. Megforgatta a kis lapot, Egy halvány írást látott rajta.
Gyere haza! Köszönöm a búcsút!
Tenten nem hitte el amit látott. Vajon ki írhatta ezt? Nem gondolt arra sem, hogy Neji volt. Annyira elérhetetlen volt számára, hogy ez megtörténjen. Arra gondolt, hogy valamelyik barátja küldte, megvetés képp, hogy még csak el sem búcsúzott. Az üzenet láttán még jobban menni akart. Menekülni, mint egy gyáva féreg. Nem akart szembe nézni barátaival. Fájt neki, fájt neki minden, Neji megvető pillantása, hanglejtése, az, hogy ennyire nem értékeli senki. Csak elismerésre vágyott, semmit többre. Kezdett besötétedni. TenTen összeszedte magát, és kezdett alvóhelyet keresni magának. Már egészen sötét volt mikor az egyik bokor mögül neszeket hallott. Reflexből odadobott egy kunait. Egy fémes csattanás, utána, most már nem kettő, hanem három vízrejteki ninja lépett elő. Ment is a különös víz jutsu. TenTen résen volt kitért előle, elővett egy kunait és támadó állásba állt. Minden féle víz jutsuval támadtak. TenTen hamar kiismerte ezeket. Észre vette, hogy az egyik ninja eltűnt, talán a csapatvezető. Nem tartott sokáig a küzdelem, a két vízrejteki már a földön hevert. Most már teljesen besötétedett. Elő jött a rejtekéből a harmadik is. Ő már ügyesebb volt. TenTen ügyesen kicseleszte a támadásai többségét. Amikor végre a közelébe ért szíven szúrta egy kunai-al. A vízklón csobogva hullott a földre. TenTen nem látta jól a mögötte álló alakot. Egy shurikennel ezt is eltalálta, de szintén csak egy vízklón volt. A fáradt lány gyengén borult térdre. Ott pihent egy darabig, de a víz mint egy kígyó derekára tekeredett és vagy 2 méter magasan a föld fölött állt meg vele. A chakrával mozgatott víz derekasan megállta a helyét, nem engedett a kunai vagy shuriken erős csapásainak. „Hideg fej, hideg fej, ez csak víz. A végén ott kell lenni a gazdájának.” És szemével a sötét alakot kutatta aki ráküldte ezt a jutsut. A sötétben csak egy halvány árnyékot látott. „ Nem biztos, hogy ő az. Nem akarok több fegyvert pocsékolni, más ötletet kell keresni. Víz… Mivel lehet tönkre tenni a vizet? A kunai megáll benne úgy mintha csak fába szúrnánk. Lássuk mim van még. 15  kunai, 10 shuriken, 20 levél bomba, 5 fénybomba. Lehetne vele fényt csinálni, aztán egy kunai-al  leszúrni. A nagy fény hatására biztos elkábulna. Vagy egy levélbombát kunai-ra és odadobni a víz jutsura közvetlenül ahol ő van, max leforráz a víz nagyobb bajom nem lehet. De sürget az idő, egyre erősebb a víz szorítása, alig kapok levegőt.” Így gondolkodott TenTen. Nem fecsérelte az időt. Egy shurikent dobott arra felé, hogy meggyőződjön arról, hogy ott van. Az árnyék óvatosan félre hajolt. TenTen elővett egy kunai-t, rá kötött egy levél bombát, aztán egy fénybombát eldobott, kicsit messzebb. A hatalmas fényben csak a  víz csillogását látta és a szeme elé kapó alakot. A kunai-t tökéletes célzással a ninja elé dobta. El is aludt a fény. Most a víz még erősebben szorított. Egy hallk roppanással tört el TenTen bordája, a lány felkiáltott a fájdalomtól. Pár másodperc múlva hatalmas robbanást lehetett hallani. A felforrt víz leégette a bőrt a lány testéreől. Ugyanakkor szépen lassan elengedett a szorítás és TenTen a sikítva földre esett. Kitért a forró vízcseppek elől. Látta az égett embert a földön feküdni. Eloltotta a meggyulladt bokrot és vérnyomokat hagyva maga után elindult, ki az erdőből. Ekkor valami éles fájdalmat érzett a hátán és a hideg fém már a húsában volt. A földre hullott. A félholt vízrejteki utolsó erejével még megragadta a mellette heverő kunai-t és eldobta a lány felé. A lány vért köpve elindult a közelben lévő kis patakhoz. Lemosta a forró víz által hagyott sebeit. Nagy nehezen kihúzta a kést a hátából. Már nem volt ereje lemosni a sebet. Hátra hanyatlott és úgy érezte, hogy egy kéz elkapja. Neji alakját vélte látni homályos tekintetével. Biztos volt benne, hogy ez már a halál. Mosolygott egyet és megszólalt.
- Ügyetlen voltam… - nyögte hallkan, gyengén.
- Cssss! Ne beszélj! Te nagyon ügyes voltál! Bocsáss meg nekem, későn érkeztem! – mondta egy lágy hang és TenTen előtt elborult a világ.
Eltelt egy nap, vagy talán kettő, vagy még több. TenTen ekkor egy világos szobában ébredt. Nem volt ott senki. Mikor jobban körül nézett, hirtelen az az érzése támadt, hogy már járt itt. Igen, nem csalt a szeme, Neji szobájában, Neji ágyán, Neji párnáján és Neji takarójával betakarva feküdt. A lány nagyot szippantott a szövetből. Kellemes virág illat csapta meg. Ez csakis Neji illata lehet, hisz oly sokszor gyönyörködött már benne. Lépteket hallott, visszabújt a takaró alá mintha aludna. Kinyílt az ajtó és valaki bejött rajta. Egy tálca koppant az éjjeli szekrényen. Egy kéz végig simította az arcát. Lehúzta róla a takarót és megnézte a sebeit. TenTen észre sem vette, hogy be voltak kötözve. A kéz megigazította a kötéseket majd kiment. TenTen tudta kihez tartoznak a kezek. Szomorú és boldog is volt. Szomorú, mert tudta, hogy Neji csak kötelességből teszi ezt, vagy ráerőltették, boldog, mert mégis törődik vele. Megpróbált felülni de szörnyű fájdalom nyilalt a mellkasába. A bordái lassan gyógyulnak. TenTen mégis fájdalmat nem ismreve elcsoszogott az ablakig. Kimászott a kis járatra, ami a kerten keresztül vezet a birtok hátsó kijáratához. Átmászott a korláton, és a legközelebbi kijárat felé vette az irány. Már majdnem a kis kapuhoz ért amikor nem bírta tovább. Összeesett a fájdalomtól. Rázta a hideg, nyilván belázasodott, a sebeiből piros, meleg vér tört elő, a mellkasa majd szétrobbant a fájadalomtól. Olyan homályosan látott, hogy csak sejtette, hogy valaki közeledik felé. Gyengéd karok fogták meg szinte élettelen testét. A térdére fektette a lányt, és valami féle orvosságot adott neki. Aztán gyengéden felemelte és visszavitte a szobába. TenTen szenvedett, alig kapott levegőt. Aztán Sakura hangját hallotta, aki próbálta meggyógyítani a chakrájával. TenTen előtt elsötétült a világ.
„Miért nem sikerül soha semmi?! Lefogadom, hogy Neji most még jobban utál. Miért?! Miért vagyok ilyen gyenge?! Ha erősebb lennék simán legyőztem volna azt a tagot és most nem kellene itt ennyire megalázottan feküdnöm.”
TenTen szemei lassan kinyiltak. Már nem fájt annyira a mellkasa, a bordái kezdtek összeforrni, a sebei begyógyulni hála Sakurának. A szobában nem volt senki. Ezt hitte TenTen, de nem vette észre a sarokban szuszogó Nejit, aki a szökése óta egy pillanatra nem vette le róla a szemét, csak most nyomta el az álom. TenTen most hideg fejjel gondolkodott értelmetlen lett volna egy újabb szökés, csak megint összeesne. „Ugyan miért nem törődök bele a sorsomba?! Most már mindegy. A lényeg az, hogy a közelében maradjak, nem? Mert szeretem, nem, nem is szeretem. Annál sokkal többet érzek iránta.Mostmár mindegy, beletörődök, hogy nem jelentek semmit a szemében, nekem akkor is ő lesz a mindenem.”  Óvatosan kikelt az ágyból. Rendet rakott a szobában. Összeszedte a dolgait. Elég erősnek érezte magát, hogy a saját házáig elmenjen. Nem akart megszökni, csak nem akart senki terhére lenni. Már az ablakon mászott ki, mikor Neji egy aprót horrkantott. Ekkor vette észre először a fiút. Odabicegett hozzá, betakargatta a saját felsőjével és egy csókot adott a szája sarkára. Indult volna ki de Neji megragadta a kezét és hátulról karjaiba zárta.
-Rossz mozdulat… Egy rossz mozdulat volt, hogy itt hagytál minket… engem… Miért? Miért akarsz elmenekülni előlem? – suttogta a fülébe.
- Nem előled menekülök. Az érzéseim elől. – válaszolt a lány aki még mindig a fiú szorítását élvezte.
- Mit érzel? Mondd el nekem mit érzel? – most a másik fülébe suttogta.
- Hatalmas űrt, boldogtalanságot, kisebbséget. – fakadtak ki a szavak TenTenből.
- Miért? – kérdezte sejtelmesen Neji.
- Te okoztad. Mindig utáltál, soha nem néztél rám, mindig te voltál és Lee az első számú Gai senseinek is. Én soha nem számítottam igazán senkinek… - fojtatta volna még de Neji a kezét a szájára tette és lágyan a fülébe suttogott.
- Azt hiszed utállak? Azt hiszed azért nem néztem rád soha mert utállak? Azért nem voltam veled kedves mert utállak? Hát utálsz? – mondta.
- Hát akkor? Hogy tudnálak utálni téged? Mégha ennyire semmibe néztél is, még csapattársnak se voltam elég jó, de én szeretlek. Nem nem nem, nem is szeretlek, az életem része vagy, a lényem része vagy, felnéztem rád mindig milyen boldog is lehetnél, arra gondoltam, hogy én nem nőhetek fel hozzád soha, te soha nem néznél egy ilyen kis patkányra mint én. Menekültem, de tévedsz, nem előled.  A valóság elől, magam elől, de nem előled, sőt szomorúság töltött el, hogy nem vihetlek magammal. – törtek elő TenTenből a gondolatok.
- Hát miért nem vittél magaddal? TenTen… Szeretlek, soha nem tudtam rád nézni, féltem, hogy mit látsz rajtam, soha nem mertelek dícsérni, féltem, hogy hogy látsz majd engem. Segítettél kilépnem a sötétségből. Igazán hálás vagyok. Szeretlek! – egy csókot lehelt volna szájára, de lány kibontakozott az öleléséből. Gyémántok gurultak ki szeméből.
- TenTen? – nézett a fiú kérdőn TenTenre.
- Félek. Félek, hogy ez megint csak egy lehetetlen álom, amint boldog leszek, te eltűnsz. Ne hagyd, hogy elveszítselek! – borult a földre. A fájdalom belenyilalt az oldalába és a földre hanyatlott. Neji elkapta.
- Csss! Kérlek ne beszélj, még nem gyógyultál meg teljesen. – aztán felemelte és betette az ágyba. TenTen belázasodott, a teste csakúgy rászkódott.
-Neji… kérlek… ne.. tűnj el! – nyögte ki végül.
- Veled maradok, ígérem, örökre! De most ne beszélj meg kell gyógyulnod! – beadott egy orvosságot TenTennek, amitől jobban lett. Pár nap múlva már a kertben sétálgatott. Azóta nem beszélt a fiúval. Mikor Neji bement a szobába mindig úgy tett mintha aludna, és csak akkor ment ki a kertbe ha előtte meggyőződött róla, hogy a fiú nincs itthon. Szerette volna azt hinni, hogy igaz volt amit mondott, hogy nem csak egy lázálom volt. A kert azt a részét szerette a legjobban ahol titkosan egy kis patak csobogott, mellette egy kis faragott pad volt, amin még ketten is csak szűkösen fértek el, de TenTen mindig egyedül ment ki, úgyhogy nem kellett aggódnia, hogy valakivel ne férne el ezen a padon. Gyönyörű napsütéses idő volt. Gyengéden simogatta TenTen arcát a szél, lassan felépül és elhagyhatja a Hyuuga birtokot, nem értette miért kell itt maradnia. Valahogy mégse bánta, hogy már hetek óta Neji ágyában aludt. A patak partján sétálgatott mikor meglátott egy madáretetőt a túl oldalon. Át akart menni a patakon de megcsúszott egy kövön és hanyatt vágódott volna ha egy gondoskodó kéz el nem kapja. A lánynak elakadt a lélegzete, hogy ott van Neji. Szótlanul átsegítette a patakon és a madáretetőhöz mentek. Rengeteg színes madár lakmározott a sokféle magból. TenTen csodálkozott a sok gyönyörű színen, a sok ismeretlen trillán. Egy apró égszínkék cinkén akadt meg a szeme. Olyan kis elesett volt, mindenki hátat fordított neki, és alig jutott a magból. TenTen arra gondolt, hogy olyan mint ő. Neji mögé ment.
- Ő itt Shiru-aoi. Elég béna neve van, 5 éves korom óta én nevelem, a színéről neveztem el. Nagyon kedves jószág, és rendkívül intelligens. Elképesztő, hogy ebbe a kis testbe mennyi ész fér el. A szüleit megette egy macska, és színe miatt kitagadta a többi madár, pedig gyönyörű nem igaz? – világosította fel a kis madárról. Ten Ten megfordult, hirtelen túl közel érezte magához a fiút.
- Menekülsz előlem, tudom. Hát nem jelent neked semmit amit mondtam? Nem jelent semmit az üzenetem, hát a búcsúd? Ne áruld el magad! – ölelte át Neji. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, TenTent mostmár nem érdekelte, hogy ez a velóság-e vagy sem. Felemelte fejét a fiú váláról és kissé sután megcsókolta.
- Csak egy kérésem van, ne tűnj el! – súgta a fiú ajkaiba, akitől kapott egy gyengéd csókot.
- Ígérem, veled maradok örökre! – és még egyszer száját a lányéhoz tapasztotta. Ekkor egy kis szürke madár repült oda véletlenül Shiru-aoihoz és megosztott vele egy kicsit nagyobb napraforgómagot. Onnantól a két jó madár elválaszthatatlan lett. Neji és TenTen végleg ráleltek a boldogsárga, onnantól kezdve mindig a kis padon nézték a madarak falatozását. A fiú betartotta ígéretét és a lány sem akart többet elmenni, visszetért a csapatba és soha többé nem hagyta el szeretteit.

 

Oldal: NejiTen-Egy rossz mozdulat.
Mindenamianime-Naruto - © 2008 - 2024 - mindenamianime-naruto.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat